Szombathely

A kick-box az 1970-es évek elejére forrta ki magát önálló stílussá a karate, a taekwondo, a kungfu és a muay thai harcművészeti stílusokból. Ezeknek a harcművészeteknek az elemei az 1970-es évek elejére néhány neves oktató hatására egybemosódtak, átalakultak elsősorban az Egyesült Államokban és Németországban. A stílusjegyek kialakulása a szabályrendszerek kialakulását is eredményezte. Majd megalakult az első világszervezet is (1976), a kick-box pedig egyre több országban vált ismertté.

A sportág megnevezése kezdetben, az 1970-es években sportkarate, majd all-style sportkarate volt, később 1981-től kezdődően egységesen a kick-box elnevezésre tértek át.

A kick-box tehát tradicionális harcművészeti gyökerekből „kinőve”önálló modern küzdősporttá vált.

Kick-box történelem pontokban
  • A tradicionális karate-t és taekwondo-t más hasonló harcművészet az 1960-as évek Amerikájában kezdett átalakulni. Ennek több jelentősebb oka is volt:
  • a versenyeken a védőfelszerelések nélküli küzdelmek során nagyon sok sérülés történt, ezért kezdenek egyre több versenyen védőfelszerelést használni.
  • illetve az amerikai közönség erőteljesebb küzdelmeket szeretett volna látni, így valóságosabbá, testközelivé alakítják a technikák kivitelezését
  • Ez legfőképpen Mike Anderson és Bruce Lee levéhez kötődik. Ötvözi a karate-t, a tae-kwondo és a kung fu mozgásanyagait és kezdenek bizonyos védőfelszerelések használni.
  • Bruce Lee idővel saját stílusát is megalkotta (1967)a jeet kune do-t. Több tanítvány lesz kitűnő sportkarate versenyző, többek között Joe Lewis és Chuck Norris.
  • Mike Anderson Németországba költözik egy időre, mely során megismerkedik George Brückner-rel és átadja neki az új módszer és szemléletmód lényegi részét.
  • Brückner, így ezzel az új módszerrel dolgozik tovább Németországban
  • Az 1960-as évek végére az Egyesült Államokban és Európában (Németország, Olaszország) is egyre népszerűbb lesz az „új karate” a sportkarate, vagy más néven kontakt karate. Különböző versenyek, nemzeti bajnokságok népszerűsítik (és gondolhatunk a Bruce Lee filmekre is).
  • Az 1974-ben létrejön a "World All Style Karate Organization" világszervezet
  • A sportág fokozatos fejlődésnek indult

 Mint a legtöbb küzdősportban, a tudást itt is övszínek* jelzik. A színes övek a tanuló fokozatok, a fekete öv mester fokozatot jelöl.

Hobbi kick-box csoport indult!

Bármely korosztály részére!

Edzések időpontjai:
szerda 17:45
péntek 17:45
Edzéseket Kovács Gábor tartja.

Ovis kick-box edzés új időpontban!

szerda 16:45
péntek 16:45

Tagfelvétel

Várunk Benneteket edzéseinken egész évben folyamatos tagfelvétellel!

Támogatás

Adószám: 18896761-1-18
Köszönjük, ha adód 1%-val támogatod egyesületünk!

Következő verseny

Jelenleg nincs versenyünk!

 

„A bajnokokban [...] legyen meg a tudás és az akarat, de az akaratnak erősebbnek kell lennie a tudásnál." Ali